Other books that might interest you

• 

  A meztelen táncos

  Renée Erdős

  • 0
  • 0
  • 0

  „Ryll Thean belenézett. A tükör 
  visszavetítette képét, egy sárga, elefántcsontszerű arcot, mely sima 
  volt, redőtlen, a szoborszerű homlokot, a nagy fekete szemeket, melyek 
  búsan néztek, a szájat, melynek két szélébe mintha egy szobrász vésett 
  volna két kicsiny, kemény, merőleges vonalat. A száj volt ez, szigorú 
  vonalával, halvány rózsaszínével, az énekesnő szája, mely a világ 
  legszebb hangjának bűvöletét varázsolta az emberek szívébe, a száj, mely
   énekelt, játszott, zokogott és kacagott a festék alatt, amelyet 
  megjelölt a szenvedély és a gyász, s amely gőggel tudta elrejteni minden
   titkát egy gazdag és ragyogó életnek... A száj, mint egy apáca szája, 
  aki cellája rejtekében sokat álmodik és sokat gondolkodik, és ismeri a 
  legfinomabb elragadtatásokat és a legridegebb lemondást, akinek ismerős a
   halál és nyugtalanító teher az élet, durva teher, amit le kell vetni… A
   száj, amely elfeledte az élet italának édességét és forróságát és csak 
  játszott szerelmeken keresztül érezte meg újra és újra, hogy másnap 
  megint elfelejtse...”

  Show book

• 

  A kastély

  Sigmund Freud

  • 0
  • 0
  • 0

  Miféle kastély az, amelynek létezését a regény szereplői közül is többen vitatják? Miféle elérhetetlen hely az, ahova K., a földmérő eszeveszett igyekezettel be akar jutni? Kastély-e egyáltalában ez az idétlen, sötétbe vesző, tornyos épületszörnyeteg, amelyből úgy járnak ki titokzatos hírnökök és kósza hírek, mint egy ismeretlen, más világ fontoskodó bizalmasai – vagy csak a felettes hatóság, talán az államhatalom, talán az üresen járó adminisztratív gépezet, talán az Isten, vagy talán maga az emberi boldogság? Közvetlen világ, vagy jelképes valóság? Nem tudjuk. Talán maga Kafka sem tudta pontosan, miféle kastélyról beszél.  
   Számunkra nem is ez a legfontosabb. A sorsába bele nem nyugvó ember küzdelme, az embertelenség gépezetével perbe szálló ember példája – ez teszi elsősorban századunk humanista irodalmának jelentős képviselőjévé Franz Kafkát.

  Show book

• 

  A befejezetlen mondat III rész

  Tibor Déry

  • 0
  • 0
  • 0

  „A befejezetlen mondat-ot – emlékezik Déry Tibor – 1933. karácsony estéjén kezdtem el, Bécsben a Café de France-ban, az egyetlen kávéházban, amely aznap nyitva volt. Folytatásán Mallorca szigetén dolgoztam, 1934-ben, aránylag nyugodt körülmények között, egy kamranagyságú kis szobában és a hozzá tartozó tetőteraszon, szigorú vegetáriánus koszton, azaz narancson és feketekávén. Utolsó fejezeteit már polgári viszonyok között írtam, újra idehaza, Pesten.”  
   Déry Tibor regényóriása nem jelent meg a 30-as években: egyetlen magyar kiadó sem vállalkozott publikálására. Barátai olvashatták csak, köztük Illyés Gyula, aki nyomban lelkesen számolt be róla a Nyugat-ban: „A regény nemcsak a legidőszerűbb társadalmi és lélektani kérdésekről nyújt hatalmas kompozíciót, tükre egyúttal egy sereg stílusproblémának is, a regényírás új útjainak… Úgy tudom, három gépelt példány van belőle. Ismerünk műveket, amelyekből évszázadokig csak egy volt.” A befejezetlen mondat csak 1947-ben jelent meg; azóta több kiadásban látott napvilágot, franciára, németre is lefordították, a kritika Déry Tibor egyik fő művének, a modern európai irodalom remekének tekinti. „Déry regényét – írja Lukács György – az emeli világirodalmi színvonalra, hogy rendkívüli ember-, probléma- és helyzetérzékenysége ugyancsak rendkívüli evokatív erővel párosul.”

  Show book

• 

  Mesék és széphistóriák

  Fontaine La

  • 0
  • 0
  • 0

  Mesélj, de jól mesélj. Ez a legfontosabb. Ez minden...Ki nem érzi a széphistóriákban az elbeszélést a mesélés örömét és varázsát? Az élőbeszéd árnyalatosságát, dallamát, mondhatni még azt a hamiskás mosolyt is, amely a beszélő ajka fölött játszik?

  Show book

• 

  A dzsesszkorszak meséi

  F. Scott Fitzgerald

  • 0
  • 0
  • 0

   
   
  Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató-gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta föl. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte, nem alkuvó szigorúsággal, az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt (The Last Tycoon). A végső szívroham 1940 decemberében érte. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: "Még tehetségemmel sem tudtam sáfárkodni" – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Olvasói már évek óta nem hallottak felőle; rajongói megdöbbentek halálhírére. Hát élt még Fitzgerald? Csakugyan, mi lett Scottból és ragyogó feleségéből, Zeldából? S a nevek ütemére már zene ébredezik tudatunkban: a boston, a shimmy, a charleston, a tangó ritmusa. Izzadságtól fénylő fekete arcok fáradt mosolya villan a zenekarban, vakító ingmell sötét ellentéteként, amint a kavargó cigarettafüst kék ködén át megszólal a szaxofon, és pergő dzsessz-ritmussal tölti meg a Plaza tánctermét. A parketten karcsú, fiús alakú, rövidre vágott hajú lányok simulnak partnerükhöz. Mosolyuk mindent ígér; körülrajongott elsőbálos lányok, akik már nem sütik le szendén a szemüket, hanem a flapper türelmetlen fölényével rázzák le magukról, a puritán szülők aggódó gondoskodását. Szabad szájúak, merészek, eszesek és szellemesek. New York-i szórakozóhelyeken, Yale, Princeton és Harvard diákbáljain, vidéki klubokban folyik a féktelenül vidám tánc, s a ragtime és a bor pezsgésétől lángolva szökdösnek ki a párok a parkoló kocsikba.

  Show book

• 

  Beszterce ostroma

  Mikszáth Kálmán

  • 0
  • 0
  • 0

  – István grófnak volt esze, de nem sok, ambíciója is volt, de sok; szerepelni akart mindenáron, de látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember.
  Ebben igen sok ráció van. Nálunk a buták és okos emberek egyaránt akarnak szerepelni. Roppant konkurrencia van.

  Show book