Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
Erdős Renée Ősök és ivadékok című ciklusa kimondottan önéletrajzi regény, amelyben saját fejlődésének útját rajzolja meg. A ciklus részei: I. Az új sarj (1918); II. Az élet királynője (1921); III. Berekesztett utak (1923). IV. Ave Roma (1929).
Scott Fitzgerald munkássága, amit a jól fizető népszerű folyóiratoknak az elbeszélések tucatjaival való ellátása érdekében végzett, írói pályafutásának egyik legfélreértettebb aspektusa. A Postnak és a versenytársainak végzett munkája nem csak egyszerű szellemi napszámos munka volt. Ezek a folyóiratok a legmagasabb szintű profi módon megírt műveket kapták, amit csak pénzért meg lehetett vásárolni. A Posthoz sorban álltak a jobbnál jobb írók, hogy kiadhassák műveiket, és Fitzgerald volt az egyik legsikeresebb. A beküldött szépirodalmi művek csak kemény és igényes munka révén jöhettek létre. Fitzgerald rendkívül erős mezőnyben méltó versenytársak ellenében volt kénytelen kiállni a pástra. Valamivel később, amikor már nehezére esett Post elbeszéléseket írnia, megjegyezte: „Sok érzést kellett kicsikarni magamból – százhúsz elbeszélés. Nagy árat fizettem érte, Kiplinggel és az összes többivel, mert volt belőlem még egy kis csepp valami – nem vér, nem könny, nem az én magom, hanem valami sokkal erősebb ezeknél, minden egyes elbeszélésemben az extra, ami csak az enyém volt.” A piac követelményeinek megfelelően Fitzgerald briliáns történeteket írt. És ami még ennél is több, sikerült elkerülnie bizonyos szerkesztői előírásokat is – nevezetesen a kötelező happy endet, amit gyakran módosított bizonyos baljós happy endre. De lehet, hogy az ilyen előírások nem is igazán zavarták, mert a durva beszéd és a szókimondó nemiség, mint írót, sosem vonzotta igazán. Az Egy csöppnyi Édenben a legtöbb Post elbeszélés minden szentimentális elképzelésen túlmenően megérdemli az újrakiadást saját irodalmi érdemeiért is; három pedig, az Úszók, Egy új lap, valamint a Milyen szép pár, jelentős irodalmi műalkotásnak tekinthető. Az Úszók, bár egy kicsit túlcifrázza az eseményeket és a megoldás is eléggé valószínűtlennek látszik, a fent említett „kifelejtett” elbeszélések közül talán a legjobb. Fitzgerald úgy nyilatkozott róla, hogy „ez a legkeményebb történet, amit valaha is írtam, túl hosszú+nem is kielégítő.” Ugyanakkor a lehető legjobban írja meg benne, hogyan is érez Amerika iránt a megszakításokkal öt évig is tartó hazátlanság után. Amerikát magasztaló szavait még azok is gyakran idézik, akik nem is olvasták ezt az elbeszélést. Különösen érdekes az Úszókban az, hogy Fitzgerald újradefiniálja a Stein – Hemingway féle „elveszett nemzedék” kifejezést, ami alatt ő a háború előtti nemzedéket érti. A Fitzgerard pályafutására jellemző iróniák közül az egyik legtipikusabb, hogy ez a hazafiasnak nevezhető történet a háborús nemzedékbe vetett hitével és annak kijelentésével, hogy „Amerika legjobbjai a világ legjobbjai voltak,” közvetlenül az előtt jelent meg, hogy 1929 októberében beütött a krach.Show book
William Makepeace Thackeray (1811–1863) A világirodalom egyik legjelentősebb írója. Dickens mellett az angol társadalmi regénynek a legnagyobb klasszikus művelője. A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. „Lelenc volt-e Thomas Newcome, ama falu menhelyén nevelt gyermek, mely nagy ipari várossá fejlődött, és jelenleg az ő nevét viseli? Ezt híresztelték róla a legutóbbi választás alkalmával, mikor Sir Brian a konzervatív oldalon indult harcba a kerületért; Mr. Yapp, az ízig-vérig liberális jelölt, városszerte plakátokat ragasztatott ki, melyeken a menhely képe szerepelt, s azt hirdette a Newcome család pályafutásának kiindulási pontjaként, továbbá ironikusan arra szólította fel a szabad polgárokat, szavazzanak Newcome-ra a céh.továbbá szavazzanak Newcome-ra az egyházkerület érdekében etcetera. De ugyan ki törődik az efféle helyi botrányokkal? Nagyon keveset számít ama szerencsések szemében, akik a meghívottak listáján szerepelnek Lady Ann Newcome estélyei alkalmával, hogy szépséges leányai csak nagyapjukig tudják-e visszavezetni a családfájukat, vagy legendás ősük, a borbélysebész révén hitvalló Edward király állához kapcsolódnak…”Show book
Gustave Flaubert az 1848 utáni illúzióvesztett korszak az eseménytelenség, az unalom, a mozdulatlanság ábrázolásának nagy regényírója. Meghatározó élménye az általános kiábrándultság, alaptémája az emberi butaság; műve írásakor a nyárspolgárok és a romantika iránt érzett gyűlölete hajtotta. A regény ötletét egy újságcikk szolgáltatta, majd ötvenöt hónapi megfeszített munka után, 1856 őszén kezdte folytatásokban közölni az írói pályájának kezdetét jelentő társadalmi-lélektani regényét, a Bovarynét. Az államügyészség vallás- és erkölcsgyalázás vádjával pert indított Flaubert ellen. Már az alcím – „Moeurs de province”, Vidéki erkölcsök – sejteti, hogy a regény nem pusztán egy romantikus asszony története, hanem a vidéki élet monotóniájának rajza, mely a kor jellemző vonásait sűríti: az író által megvetett kispolgárok típusokká válnak, Bovaryné életrajza az egész Lajos Fülöp-i polgárosodó kor – a csupa aljasság, középszerűség 19. századi – krónikájává tágul.Show book
Ahogy Mathilda megszületik, édesanyja meghal. Apja rá sem bír nézni a fájdalomtól, a lányt rideg és távolságtartó nagynénje neveli fel. Azonban mikor tizenhat éves lesz, a férfi újra felbukkan, és igyekszik apja és társa lenni Mathildának… A kevés boldogságot megélt fiatal lány halálos ágyán írt visszaemlékezése tipikus szentimentális regény, mely fordulataiban és nyelvezetében is mintaírása a kornak. Az édesapa vérfertőző szerelmi vágya– mely végül mind őt, mind lányát az öngyilkosságba kergeti – azonban bátor témaválasztás; s talán épp ezért a regény először csak több mint száz évvel az írónő halála után jelent meg. Többen úgy gondolják, hogy az édesanya korai elvesztése és a fiatal költő, Woodville iránt érzett beteljesületlen s ezért boldogtalan szerelem motívumai önéletrajzi ihletésűek. A Mathilda Mary Shelley – a Frankenstein után – második leghíresebb regénye, melyet első magyar fordításban vehet most kézbe az olvasó.Show book
„Hát mi az író feladata? Talán Shakespeare fogalmazta meg legszebben, leghatározottabban a Hamlet-ben: „... hogy tükröt tartson mintegy a természetnek: hogy felmutassa az erénynek önábrázatát és a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Igen, a kor és a jelenidő bírálatát kell a stílus helyébe állítani – tűnődik a fiatal kritikus. És a saját korával kérlelhetetlenül szembeforduló bírálat, a magas vérnyomás, a szókimondás, a magára maradó bátorság szeretteti meg vele a magyar Don Kihótét, Tolnai Lajost, s persze túlzásokba téved szeretetével. És ő maga is különvéleménnyel, félreérthetetlen bírálattal próbálkozik a divatos Molnár Ferenc legdivatosabb műveiről szólva, a Liliom-ról és A Pál utcai fiúk-ról.De ki kell lépni a hazai példák közül... Az ifjú bíráló már évek óta szorgalmasan gyakorolja a külhoni írók bírálatát is – és eljut a külföldi divatos íróhoz, az erejét fitogtató Montherlant-hoz. Tetszik is neki, taszítja is ez a Nietzsche-tanítvány és Barrés-alakmás. Csáth Géza állandóan visszatérő témájának, a kegyetlenségnek új arcát ismeri meg Montherlant regényeiben – és ismét erről kell szólnia, mert változatlanul, kegyetlenül időszerű életérzésnek, fenyegetésnek tartja.Hét lépést tettem meg elképzelt olvasómmal. Egy vallomás hét mondatát mondtam el. Az ifjú kritikus hamarosan eljut kedves, szeretett íróihoz, Babitshoz, Móriczhoz, Stendhalhoz, Maupassant-hoz... De úgy érzem, az olvasót itt már magára kell hagynom. Olyan olvasókat kívánok magamnak, akiknek nincs szükségük idegenvezetőre és útikalauzra...”Illés EndreShow book
Anatole France (1844–1924), aki korának egyik legkiemelkedőbb humanistájának számított, akinek munkásságát 1921-ben irodalmi Nobel-díjjal ismerték el, ebben a regényében (1881) szintén a humanizmus kérdését járja körbe. Mi a vétke Bonnard Szilveszternek, az esetlen és ügyetlen, ám aranyszívu filológusnak? Vétek-e vajon a humanizmus, az önzetlen segítőkészség, a bátor szembenállás a képmutatással, álszent rosszindulattal? A félszeg szobatudós valóságos hősként küzd gyámleánya, a szegény kis Jeanne boldogságáért: tündéri jóságával szemben France remek figurákat vonultat fel: az emberi gonoszságokat megszemélyesítő mohó vénkisasszonyt, a becstelen Mouche urat... De minden fondorlaton győzedelmeskedik a szeretet: ezzel az erővel győzi le Bonnard Szilveszter a sorsot és az ellenfeleket.Show book
