Editorial: Fapadoskonyv.hu Kiadó
E kis könyvet ajánlom Assisi völgyében, a Porziuncolában Pater Alfonso Santarellinek,A minoritának,Szent Ferenc hű fiának,Az eszményi szerzetesnek,Kihez rég elmúlt, áhítatos órákLegszentebb emlékei fűznekS akinek meleg jóságát,Értem való hűséges imáitA távolból is érzemS alázatos hálával köszönöm. Erdős Renée
Vitray Tamás:Megért két világháborút, két forradalmat, egy ellenforradalmat – tehát borzasztó nagy válságokat! Hogy tekint vissza mégis minderre?Dénes Zsófia:Mindig a művészet segített át. Mindig. Nézze, vannak vallásos emberek, azokat a vallás segíti át. Nekem ez nem adatott meg, mert engem voltaireiánus szülők neveltek. Ellenben a nagyművészet örök szépségében, abban hiszek. És a természet nagy törvényeiben. Az egészen nagy költőket… és az egészen nagy zenét végtelenül szeretem. És az egészen nagy képekkel örökre körülvenném magam…Ver libro
Kritikusnak, „színházi kritikusnak lenni… ez a szenvedély, foglalkozás és mérgezettség azt is jelenti, hogy az író fél életét s életművének felét… kritikáiba falazza be” – írja pályatársairól Illés Endre. Kijelentése kétségtelenül saját magára is vonatkoztatható. A már első megjelenésekor (1990) posztumusz kötet az elismert író és kritikus korábban publikálatlan írásaiból nyújt válogatást. A klasszikus műveltségű, széles körű tájékozottsággal bíró szerző 30-as, 40-es évek könyvújdonságait, színházi bemutatóit tárgyaló cikkei, a műfajból adódó kordokumentum jellegükkel nyújtanak a mai közönség számára is érdekfeszítő és egyben szórakoztató olvasmányt.Ver libro
Akik azt hiszik, hogy a halálnál nincsen borzalmasabb, semmit sem tudnak az életről.A méhek titkos élete az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere: több mint száz héten át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, több mint hatmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, díjnyertes mozifilm és musical is készült belőle, és harminchat nyelvre fordították le.1964, Dél-Karolina. Lily Owens tizennégy éves, édesanyját kiskorában vesztette el. Dajkája Rosaleen, aki nagyon szereti Lilyt. Rosaleen harcos kiállással védelmezi a feketék jogait, ezáltal összetűzésbe kerül a városban élő elvakult rasszistákkal. Lily kezdeményezésére elszöknek Tiburonba, a kisvárosba, amely anyja emlékét őrzi. Lilyt három lánytestvér fogadja be, akik méhészkednek, és beavatják a lányt a fekete Mária-kép történetébe.Sue Monk Kidd 1948-ban született Georgiában. Első regénye A méhek titkos élete, amellyel rögtön óriási sikert aratott és minden idők egyik legkedveltebb szerzőjévé vált. További regényei - A sellő legendája, Szárnyak nélkül, szabadon, Vágyak könyve - egytől egyig New York Times bestsellerek lettek. Két gyermekük van, jelenleg Észak-Karolinában él férjével.„Megrendítő első regény. Lily hiteles karaktere azonnal belopja magát az olvasó szívébe, a története pedig lebilincselően van elbeszélve. A méhek előre sejtetik Lily önelfogadás, hit és szabadság felé vezető útját, ami a regény legfontosabb mondanivalója.” - USA Today„Inspiráló könyv. Sue Monk Kidd egyenes ági irodalmi leszármazottja Carson McCullersnek.” - Baltimore Sun„Eredeti képzelőerővel megírt könyv... a történet homlokterében Lili anyakeresése áll, aki épp egy olyan helyen talál magának egyet, ahol csöppet sem számított rá." - New York Times„A döbbenetes metaforák és az élethű karakterek annyira szívbe markolóak, hogy könnyet csalnak az olvasó szemébe.” - Library Journal„Kidd regénye egy diadalmas felnövéstörténet, amely a szeretet iránti egyetemes szükségletről szól.” - New Orleans Times-Picayune„A fejezetek...a »mágikus realizmus« határmezsgyéjén, azon a meseszerű és a hétköznapi különös elegyén táncolnak, ami könnyen ámulatba ejti az olvasót. Itt is ez történik.” - Richmond Times-Dispatch„Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a megindító, eredeti, és csiszolt könyv egy első regény. Csodálatosan van megírva, erőteljes, szívbe markoló, humoros és jólesően különc. Feltétlenül olvassák el!” - Joanna Trollope„Csodálatos regény anyákról, lányaikról és a szeretet transzcendens erejéről.” - Connie May Fowler„Olyan, mintha Kidd finomságokkal telepakolt volna egy ételes dobozt, amire mi azt mondjuk, hogy ó, köszönöm, nem fogadhatjuk el, aztán a kocsiban hazafelé behabzsoljuk az egészet.” - Entertainment Weekly„Egy anyátlan lány meséje annak a felfedezéséről, hogy mit is jelent a család valójában, s azokról a furcsa és csodálatos helyekről, amiket szeretünk.” - Washington PostVer libro
Madame Szilvássy bécsi leánynevelő intézetében csütörtökre estek a kimenőnapok. Hogy várta ezeket a vidám délutánokat Kovács Ilonka, vagy ahogyan társnői nevezték: a kis Búzavirág! Pedig hosszú éveken keresztül csak egyetlen igazi látógatója akadt: Akli Miklós úr, császári és királyi udvari mulattató. Ilonka a kedves látógatót eleinte „Akli papának” szólította, de ahogy teltek az évek, Búzavirágból szép sudár nagylány lett, aki már csak „Klipi-Lipi”-nek becézi fiatal pártfogóját…Ver libro
A Szerelmes asszonyok Lawrence magyarul megjelent regényének, a Szivárványnak a folytatása. 1916-ban íródott, de csak 1920-ban jelent meg. A két szorosan összefüggő, de önmagában is befejezett mű képviseli legmagasabb szinten az írónak azt az átmeneti korszakát, melynek során a tizenkilencedik századi epikus hagyományok követőjéből a huszadik századi regény egyéni módszerű és mondanivalójú úttörőiévé lett. A Szerelmes asszonyok kamaramű a három nemzedék sorsát végigkövető Szivárványhoz képest, igazából négy főszereplője van csak, és a cselekmény ideje is jóval rövidebb. Az ábrázolás a szereplők belső világára összpontosul; Lawrence romantikus antikapitalista társadalomképe itt sem szűkül jelzésekké, de a környezet közvetettebben hatol be a főszereplő-kvartett világába. A regény hősnői a Brangwen lányok: a Szivárványban is szereplő Ursula és a húga, Gudrun. A regény jórészt kettejük kapcsolatkeresésének története. A két szerelem – két pólus. Ursula a magáéban megtalálja a teljességet; minden régi kötöttségéből kiszakadva új és boldog életet kezd férjével, Birkinnel. Birkin: maga Lawrence vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá. Ő képviseli leginkább az író világnézetét. Lázas próféta, önmagától éppannyit követel, mint szerelmesétől. Küzdelmesen kibontakozó szerelmük azonban végül sem elégíti ki teljesen, mellette igazi, életre szóló férfibarátsága is vágyik, hogy az emberi természet e másik lehetőségét kiaknázva mélyebben, teljesebben élje át a világot. Ez a – végeredményben sikertelen – barátságvágya Geraldra, Gudrun szerelmesére összpontosul. Gerald Crich gazdag bányatulajdonos; nagy becsvággyal veti bele magát az ipari civilizáció tökéletesítésébe, de rájön, hogy amit alkotott, megvalósulván fölöslegessé teszi alkotóját. A szerelemben keres menedéket, de nem sikerül Ursula és Birkin példáját követnie: a lawrence-i szerelem nem lehet kompenzáció – a misztikus hit, kitartás és erő teremtheti meg csupán.Ver libro
A művész dicsősége „Szóljon a jazzband – bingó-bangó! Táncolunk majd és búg a tangó; Csattan a taps; de szép a lányka! Tündöklő új a fiú ruhája… Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Keresztülnéztek rajta, amint letűnt idők divatjamúlt szellemeként botladozott közöttük alkoholtól ködös szemmel, félszeg, bocsánatkérő mosollyal. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta fel. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte nem alkuvó szigorúsággal az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve már nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt. A végső szívroham 1940 decemberében végzett vele. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: „még tehetségemmel se tudtam sáfárkodni” – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Kortársai úgy könyvelték el Francis Scott Fitzgeraldot, mint a húszas évek új nemzedékének képviselőjét, a dzsesszkorszak előfutárát, névadóját és termékét – semmi mást. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, a koraérett, fanyar, cinikus flapperek és egyetemi arany ifjak. Meglehetősen meglepődött, amikor kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű regényéből az olvasók a flappert emelték ki, pedig ő egy érzékeny lelkű, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botlásait és önmagára-találását kívánta bemutatni. De a sikerből azonnal megértette, hogy öntudatlanul a korszak pulzusára tapintott, s most már átvette New York szívdobbanásának ütemét. A nagy példányszámú The Saturday Evening Post számára gyártja a flapper történeteket egyre emelkedő tiszteletdíjért. A Kalóz a szigeten (Offshore Pirate), Veronika bubifrizurája (Bernice Bobs Her Hair), A népszerű lány (The Popular Girl) legemlékezetesebb sikerű elbeszélései. Novellásköteteinek a címével is az igényekhez alkalmazkodik: Flapperek és filozófusok, A dzsesszkorszak meséi – ki tudott volna ellenállni ilyen csábító címeknek? „Tőkésíti” a flappert, és majdnem élete végéig, a dzsesszkorszak bukása után is visszatérő témái: A Szerelemhajó (Love Boat), A vonzerő (Magnetism), Jacob létrája (Jacob’s Ladder), De a maga korában (At your Age), Josephine múltja (A Woman With a Past). Fitzgerald az évekig tartó, egyetlen mámoros estély forgatagában is mindenkinél előbb érezte meg a közeledő vihart, a leselkedő végzetet. Élte, látta, megírta és intette a kort. Újra címekkel: Azok a szomorú fiatalok (All the Sad Young Men) a novelláskötetének címe, és az új regényéé: Szépek és átkozottak (The beautiful and the Damned). De akkor még a valóság arányai eltorzultak: „Még a hó sem volt valódi a húszas években. Ha azt akartuk, hogy ne legyen hó, csak fizetnünk kellett.” Kölcsönkapott idő volt mindenképpen: a felső tízezer a nagyhercegek gondtalanságával és a kóristalányok léhaságával ütötte agyon az időt. Akkora bőségben forgott a dollár, hogy nem aggódtak, ha pillanatnyilag elfogyott a pénzük. Lehetetlennek látszott, hogy másnapra ne szerezzenek. De mire a húszas évek lángja ellobogott, Fitzgeraldban is kihunyt az ifjúság. Befelé fordult, s mint a vak, aki a többi érzékszervét fejleszti az elveszett szeme világa pótlására, ő is új értékeket keresgélt az elveszettek vagy elvetettek helyébe – és magyarázatot a bukásra. S a gazdasági válság pillanatnyi kijózanodásában sokan hazasietnek Amerikába: Fitzgeraldék is visszatérnek (részben Zelda betegsége miatt). Hajójuk New York felé közeledik, és az Elveszet városom-ban (My Lost City) Scott felidézi, mit jelentett számára valaha New York. Amikor a város vasbeton, üveg- és acélrengetege magába szippantotta a fiatal írót, Fitzgerald ámult a frissen épült Woolworth áruház rózsaszínű, égbe nyúló tornyán, és üvölteni szeretett volna a boldogságtól: tudta, hogy mindent megkapott, és ilyen boldog nem lesz többé soha. A válság alatt New York (és Amerika) varázsa elveszett: kihalt és komor, mint egy romváros. Az Empire State Building tetejéről nézegeti a várost, és megérti a titkot, melyet a gondtalan években sohasem gyanítottak. New York (és Amerika) nem az egész világmindenség, mint hitték: határai vannak minden irányban, lehetőségei nem korlátlanok. Írói művészete magaslatára Fitzgerald 29 éves korában érkezett A nagy Gatsby-vel, 1925-ben. Megjelenése után 15 évvel ismerte fel, hogy többi regényének a megírásával egy percre sem lett volna szabad ellankadnia. Mert a tékozló évtized után, a harmincas évekre már nemcsak a világról tűntek el illúziói, hanem önmagáról is. Emberi nagyságot már nem várt el magától – tudta, hogy roncs. Az új évtizednek nem lehet példaképe, csak intő példája, de az talán még lehet. Valódi énje keresése közben rombolta addigi képmásait, a hamis értékeket: így hullt el Basil Duke Lee, Amory Blaine, Anthony Patch, Dick Diver. Férfikora botlásait könyörtelen ítélettel tárta fel írásai egész sora. Az alkoholbeteg (An Alcoholic Case), Az elfuserált évtized (The Lost Decade) és Finnegan finanszírozása (Financing Finnegan) a józan Fitzgerald borzadását mutatja, élete mélypontjára tekintve. Félt, hogy még rosszabb is következhet: önmaga számára figyelmeztetőül írta Hollywoodban az elaljasult Pat Hobbyról szóló történeteket. Nem szabad, hogy valaha idáig süllyedjen. A húszas évek ifjú nemzedéke vállára vette, a negyvenes évek kritikusai tanulmányköteteket és cikkek százait írták munkáiról, az ötvenes évek diákjai kötelező olvasmányként vizsgáztak műveiből középiskolákban és egyetemeken. (Manapság újabb, sokadik reneszánszát éli az USA-ban és szerte a világon – Magyarországon sajnos nem. Minden sorát, szavát, gondolatát elemzik, kommentálják. Műveiből „divat” PhD és nagydoktori disszertációkat írni. – A szerk. megj.). Egy évtizeddel halála után Stephen Vincent Benét világosan látta maradandóságát: „Nos, uraim, most már levehetik kalapjukat. Ez már nem egy élet legendája – ez a művész dicsősége; s azt hiszem, nem tévedek: századunk egyik legbiztosabban megalapozott hírneve Fitzgerald.”Ver libro
