Rejoignez-nous pour un voyage dans le monde des livres!
Ajouter ce livre à l'électronique
Grey
Ecrivez un nouveau commentaire Default profile 50px
Grey
Abonnez-vous pour lire le livre complet ou lisez les premières pages gratuitement!
All characters reduced
Vándorünnep - cover

Vándorünnep

Ernest Hemingway

Maison d'édition: 21. Század Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Synopsis

Ernest Hemingway klasszikussá vált műve arról az időszakról, amelyet az 1920-as években Párizsban töltött. A szerző egyik leginkább időtálló munkája, amely először 1964-ben, már Hemingway halála után jelent meg. Első pillantásra szilánkos pillanatképek sorának tűnik, de a látszat csal: a mű világa olyannyira egységes, hogy nem tudjuk nem regényként olvasni. A Vándorünnep mindenekelőtt lírai szerelmi vallomás az író első feleségéhez.A korszak számos kulcsfiguráját megörökíti ez a kötet: többek között F. Scott és Zelda Fitzgeraldot, James Joyce-t, Gertrude Steint, John Dos Passost vagy Aleister Crowley-t. A Vándorünnepben említett helyek, párizsi bárok és vendéglők jónéhány ma is üzemel, felkereshető.A szöveg alapjául szolgáló jegyzetfüzeteket egyéb iratok társaságában 1928 márciusában raktározták el a párizsi Ritz szálló alagsorában, és a két egyedi, Louis Vuitton által készített láda, valamint tartalmuk 1956-ban került vissza Hemigwayhez.
Disponible depuis: 02/11/2023.
Longueur d'impression: 206 pages.

D'autres livres qui pourraient vous intéresser

  • A per - cover

    A per

    Sigmund Freud

    • 0
    • 0
    • 0
    Franz Kafka egyik legjelentősebb, mindmáig legnagyobb hatású műve a per. „Valaki megrágalmazta Josef K.-t.” – ezzel a már-már szállóigévé vált mondattal kezdődik A per, amelynek története az állítólagos rágalmazást követő letartóztatás és az ítélet végrehajtása között játszódik le. Mindvégig nem derül ki, hogy milyen bűnt követett el az áldozat, és miért kell végül meghalnia. Nem is derülhet ki, mert a polgári jogrend ellen valóban nem vétett Josef K., bűne mitikus bűn, bűnhődését nem valami felszíni igazságosság, hanem a mélyben érvényesülő szükségszerűség rendeli el. A per – ilyen értelemben modell – az Osztrák–Magyar Monarchiának és az ott élő polgár magatartásának modellje. Josef K. fejet hajt a monarchia államrendje előtt, tehetetlenül elfogadja a „világrenddé avatott hazugság” normáját – mert képtelen mást tenni, s nem is tehet mást az irracionális hatalom szorításában.
    Voir livre
  • A medve és a csalogány - cover

    A medve és a csalogány

    Katherine Arden

    • 0
    • 0
    • 0
    Gyilkos szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé. Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát. Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges. Ragyogó sötét és varázslatos tündérmese, de nem csak azoknak, akik szeretik a meséket. Library Journal
    Voir livre
  • Szivárvány Pesttől Párizsig - cover

    Szivárvány Pesttől Párizsig

    Zsófia Dénes

    • 0
    • 0
    • 0
    „Ezek az itt összefogott lapok visszavittek ifjúságomba, érett éveimbe, és abba az ibolyán túli fénybe, amikor az író és minden kortársa megy, megy lefelé. De mégiscsak ma lépek kötetemmel olvasóim elé. Ma, amikor az utánam következő két nemzedéket úgy átjárja a reájuk mért háborúk és gyilkoló kirobbanások iszonyata, hogy kétségbeesésében és lázadásában, ha alkot, annyi torzképet vetít az emberről és világáról – könyvben, képen, plasztikában, zenében.Én nem. Engem az életbe elindító együttérzés az emberrel ma sem hagyott el. Pedig én is lázadok ma is, és lázadtam mindig a megtaposottak sorsa ellen. Mégis, keresem a boldogítót a művészetben és a megnyugtatót a tudományban, mert hiszem, hogy azt vigaszul kaptuk.”
    Voir livre
  • Hajnali takarodó - cover

    Hajnali takarodó

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
     
     
    Az ebben a könyvben olvasható tizennyolc elbeszélés a negyedik és az utolsó olyan kötet, melyet Taps at Reveille (Hajnali takarodó) címmel F. Scott Fitzgerald még életében állított össze és küldött el kiadójának. Hogy biztos legyen a dolgában (szüksége volt a pénzre, mint mindig, nagyon), irodalmi ügynökének, Harold Obernek ajánlotta, akinek jóvoltából 1935. március 10-én a kötet napvilágot is látott. Ő, mármint Fitzgerald, személyesen ezeket az írásokat tartotta a legjobbaknak a talán 1száznyolcvannál is több novellája közül. Hogy azok-e, mármint a legjobbak, azon már megoszlottak az olvasói, és a kritikusi, vélemények. A New York Times-ban Edith Walton például fanyalogva fogadta. Egyetlen „görbe éjszakának” tartotta, melyre Fitzgerald fölöslegesen pazarolta „ragyogó tehetségét.” A Basil Lee-vel kapcsolatos „kis remekművek” mellett a Vissza Babilonba (Babylon Revisited) azonban neki is nagyon tetszett, melyet „a legérettebb és legértékesebb” műnek tartott ebben a kötetben. Az írójának szomorú, ám aligha végleges búcsúja Párizstól és a nem éppen vidám hangulat, vagy inkább férfiúi mélabú, mely az egész elbeszélést körüllengi, talán azt mutatja, hogy a szerző szakított, vagy legalább is minden áron megpróbál szakítani a dzsesszkorszak idején, az üvöltő húszas években művelt őrültségeivel. Mi olvasók, nagyjából talán osztani is tudjuk a jó szemű kritikusnak ezt a véleményét.
     
    Azzal viszont ma már nehezen tudnánk egyetérteni, amit a továbbiakban mond ezekről a hol kisebb, hol pedig nagyobb lélegzetű történetekről. Azt állítja, ami szinte közhely, hogy az, amiről Fitzgerald idejét és tehetségét nem kímélve ír, nem méltó tollára. Mert ezek a témák, mondja Walton, egészen triviálisak. Bár igaz, teszi hozzá, hogy ennek ellenére írásainak fénye: az eredeti, csak a Fitzgeraldra jellemző, magával ragadó sodrású stílus és profizmus mégis mindenkit elbűvöl.
     
    Szerencsére a későbbi korok kritikusai sem értenek egyet e nagy, ha nem az egyik legnagyobb, amerikai író ilyen szubjektív leminősítésével, mert jól látták, hogy amihez Fitzgerald hozzányúlt „magával ragadó sodrású stílusával és profizmusával,” az első szerelemtől a valóra nem vált amerikai álomig, az igenis mind méltó nemcsak az ő, hanem minden valamirevaló író tollára. Nem triviálisak a témái, semmiképpen sem azok. Vajon annak nevezhetjük azt, ha, mondjuk, egy, a maga körül lévő világra rácsodálkozó felnövekvő kamasz fiúnak, vagy nyiladozó szemű nagylánynak (a Basil és Josephine történetekben például) a lelkivilága tárul elénk, amint értelmezni kezdi az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a szerelmet, a felelősséget, a kötelességet? Vajon nincs tele a világirodalom ezzel a témával? (Így hirtelen Dosztojevszkij Kamasza jut az eszembe). Vagy amikor „ez a tehetségét aprópénzre váltó” Fitzgerald, a dúsgazdagok életét bemutatva, elmondja, hogy hiába a sok pénz, a szépen berendezett palota, a luxusautó (több is) plusz az Európában kiszélhámoskodott hercegi, vagy akár királyi rang, attól az ember még nem lesz boldog, ha kő vagy akár gyémánt van a szíve helyén. Ahogy ez a Fenség, Két rossz vagy az Egy őrült vasárnap című elbeszélésben történik? Vajon nem ilyesmit mond a mi Jókaink is a Szegény gazdagokban? De igen, a legnagyobbak sem riadnak vissza az ilyen témáktól. Akkor miért kéne ezt épp Fitzgerald szemére hányni, hogy ily „jelentéktelen dolgokkal” foglalkozik. Csak azért, mert arra a csúcsra, amelyre A nagy Gatsby-vel, és az Éj szelíd trónján-jával feljutott, még egyszer már nem tudott felkapaszkodni? Vagy mégis, mert az utolsó regényét, Az utolsó cézárt, nem maradt ideje szegénynek befejezni.
     
    Ám ha az eddig említett témákat „triviálisnak” is tartanák, akkor a következő, mellyel Fitzgerald az Egy éjszaka Chancelorville mellett című elbeszélésében foglalkozik, semmiképpen sem az. Hisz azt mondja el alig nyolc oldalon egy nagyvárosi prostituált (a narrátor) szavaival, amit Lev Tolszoj egy négykötetes, soha véget érni nem akaró regényben, a Háború és békében. Azt, hogy milyen ocsmány dolog is a háború. Egy precíz látlelet az egész kis elbeszélés, de ugyanakkor izgalmas történet is egyben. Csatákkal, sebesültekkel, elesettekkel, szenvedéssel, meneküléssel, bátorsággal és vitézséggel, mindennel, ami csak elképzelhető egy háborúban. No, és egy slusszpoénnal is. A legtöbb ember, ha teheti, még csak tudni sem akar arról, ami nem is olyan távol, talán épp az orra alatt zajlik, tudjuk meg ezt a nagy igazságot a kis remekművet végigolvasva.
     
    Háborús témát dolgoz fel Fitzgerald Az utolsó déli szépség című elbeszélésében is, de már egy jól szituált déli úrilány és egy hadba induló katonatiszt szemével láttatja a harci készülődéseket és az eközben kibontakozó szerelmi románcot az író. (Naná, hogy tele van önéletrajzi elemekkel).
     
    Ugyanakkor a komoly, mélyenszántó gondolatok mögött Fitzgerald elbeszéléseiben sokszor, pontosabban igen gyakran vagy szinte mindig, ott van a móka, amint az író az olvasóra kacsint, a nevetés, a humor és az önirónia. Mint például az Egy tökéletes életben, ahol a főhős, Basil, kiravaszkodja, hogy Skiddy, akiben vetélytársat lát, elmenjen a kutyatemetőbe kutyájának a sírját koszorúzni, miközben a menyasszony kétségbeesve várja a vőlegényt… az oltárnál. És ha esetleg a kísértethistóriáknak is akad kedvelője az olvasók körében, akkor a Látogatás egy régi házban biztosan az lesz, amire vágyik: lúdbőrös lesz tőle a háta…
     
    És van a kötet tizennyolc elbeszélése közt egy olyan is, melynek mondanivalója az, ami Santiagóé Az öreg halász és a tenger című kisregényben. Az emberek a viharban hőse mutatja, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor a természet erői, vagy ami még rosszabb: a lelkében tomboló gonosz szenvedélyek már-már legyőzik, de ha erős a hite, felül tud kerekedni gonosz erőkön és szenvedélyeken. Még az is lehet, hogy vereséget is szenved egyszer, kétszer az ember, de akkor sem adhatja fel a harcot, fel kell állnia. Mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha. Akárcsak Hemingway, Fitzgerald is ezt vallja.
     
    2015-ben a Taps at Reveille magyarul Hajnali takarodó címen először (és utoljára) a Fapados Könyvkiadó gondozásában látott napvilág. Most újraszerkesztve adom ki ismét e–könyvként.
     
     
    Voir livre
  • A szerelem Amerikában - cover

    A szerelem Amerikában

    Ferri-Pisani

    • 0
    • 0
    • 0
    „A szomszédos teremben egy bigámia tárgyalására került sorra. Átmentünk és nem hallottuk azokat a klasszikus gúnyolódásokat, amelyekkel a büntetőtörvényszékek elnökei nálunk szokták élénkíteni tárgyalásaikat. A vádlott egyszerűen adta elő védekezését: New Yorkban élt feleségével, aki megkeserítette házaséletét. Ezért egy este felült a chicagói gyorsra és ott kis idő múlva megismerkedett egy nővel, akiről feltételezte, hogy elfelejteti vele boldogtalan házasságát. Elvette tehát a chicagói nőt, de elfelejtett elválni korábbi feleségétől. Semmi több.”
    Voir livre
  • F Scott Fitzgerald összes elbeszélései - VI kötet - Fordította Ortutay Péter - cover

    F Scott Fitzgerald összes...

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
    A Mert akkor mi lesz (What to Do About It) című novella főhőse, Dr. Bill Hardy egy eléggé „pimasz” figura, ami érthető is, mert ugyan úgy kénytelen hipochondereket kezelni, mint valódi betegeket. A szokásos szerelmi szál azonban ebben az elbeszélésben különös, fantasztikus és igen filmszerű színezetet kap, ahogy az orvosi témák keverednek a gengszter-burleszk eseményeivel. Sem a Saturday Evening Postnak, sem a Cosmopolitannak nem kellett, mert egyik sem tudott mit kezdeni a kisfiú figurájával, aki egyébként Fitzgerald egyik legsikeresebb alakja elbeszéléseinek.
     
    A Nem csak egy ház (More Than Just a House) című elbeszélés a Saturday Evening Postban jelent meg 1933. június 24-én. Írótársa, John O’Hara el volt tőle ragadtatva: „Ön egyetlen lendülettel egy újabb remekművet alkotott azzal, amit eddig is olyan jól szokott csinálni.” Fitzgerald, a saját bizonytalan társadalmi helyzetére utalva , ami miatt így írta meg ezt az elbeszélést, ahogy megírta, az azóta a sokak által ismert és gyakran idézett levéllel válaszolt. Ezt írta:  „… hogyha másnap Skócia királyának választanának miután befejeztem Etont és az oxfordi egyetemet, továbbá a Magdalen the Guards-on szereztem volna diplomát, és egy embrionális állapotban levő olyan ősi családfával is rendelkeznék háttérként, mely bizonyítaná, hogy valamelyik ősöm egy Plantagenet, én akkor is csak egy parvenü maradnék.”
     
    A Cipőt kaptam című elbeszélés, többek közt, arra a kérdésre is keresi a választ (amit végül mégsem kap meg az olvasó), hogy mi is az igazi profi titka a művészetben, legyen az tánc, színház, avagy irodalom. A sok munka, a tehetség vagy a kitartás? De valahogy nem kapunk hiteles választ erre. Vagy mégis, de nem az, amit várunk, ill. szeretnénk kapni? És mert Fitzgerald azt sugallja, hogy először, nincs is ilyen titok, másodszor, pedig az a kérdés, hogy ki is az igazi profi, egyelőre megválaszolhatatlan? Az, aki tudja, hogy mit csinál, vagy az, aki szereti azt, amit csinál, a többivel meg nem törődik?
    Voir livre