Join us on a literary world trip!
Add this book to bookshelf
Grey
Write a new comment Default profile 50px
Grey
Subscribe to read the full book or read the first pages for free!
All characters reduced
Virágzó élet - cover

Virágzó élet

Anatole France

Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó

  • 0
  • 0
  • 0

Summary

A Virágzó élet France utolsó önéletrajzi tárgyú írása, egyben utolsó regénye. Önéletrajzi ihletésű, de mint azt a szerző utószavában is kifejti, nem naplóregény. Nem csak az illendőség, a tapintat késztette arra, hogy megváltoztassa, kiszínezze emlékeit. „Ismétlem: szeretem az igazságot. Hiszem, hogy az emberiségnek erre van szüksége, de bizonyára még sokkal nagyobb szüksége van a hízelgő, a vigasztaló, a véghetetlen reménységgel kecsegtető hazugságra. Hazugság nélkül az emberiség elpusztulna kétségbeesésében és unalmában.”
Available since: 12/10/2013.

Other books that might interest you

  • A nászmenet és más híres elbeszélések - cover

    A nászmenet és más híres...

    Francis Scott Fitzgerald

    • 0
    • 0
    • 0
    A művész dicsősége
     
     
     
    „Szóljon a jazzband –
     
    bingó-bangó!
     
    Táncolunk majd
     
    és búg a tangó;
     
    Csattan a taps; de
     
    szép a lányka!
     
    Tündöklő új
     
    a fiú ruhája…
     
     
     
    Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Keresztülnéztek rajta, amint letűnt idők divatjamúlt szellemeként botladozott közöttük alkoholtól ködös szemmel, félszeg, bocsánatkérő mosollyal. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta fel. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte nem alkuvó szigorúsággal az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve már nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt. A végső szívroham 1940 decemberében végzett vele. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: „még tehetségemmel se tudtam sáfárkodni” – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle?
     
    Kortársai úgy könyvelték el Francis Scott Fitzgeraldot, mint a húszas évek új nemzedékének képviselőjét, a dzsesszkorszak előfutárát, névadóját és termékét – semmi mást. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, a koraérett, fanyar, cinikus flapperek és egyetemi arany ifjak. Meglehetősen meglepődött, amikor kissé wertheri világfájdalmú, de modern impresszionista stílusú és felépítésű regényéből az olvasók a flappert emelték ki, pedig ő egy érzékeny lelkű, tehetséges fiú jellemnevelő iskoláját, botlásait és önmagára-találását kívánta bemutatni. De a sikerből azonnal megértette, hogy öntudatlanul a korszak pulzusára tapintott, s most már átvette New York szívdobbanásának ütemét. A nagy példányszámú The Saturday Evening Post számára gyártja a flapper történeteket egyre emelkedő tiszteletdíjért. A Kalóz a szigeten (Offshore Pirate), Veronika bubifrizurája (Bernice Bobs Her Hair), A népszerű lány (The Popular Girl) legemlékezetesebb sikerű elbeszélései. Novellásköteteinek a címével is az igényekhez alkalmazkodik: Flapperek és filozófusok, A dzsesszkorszak meséi – ki tudott volna ellenállni ilyen csábító címeknek? „Tőkésíti” a flappert, és majdnem élete végéig, a dzsesszkorszak bukása után is visszatérő témái: A Szerelemhajó (Love Boat), A vonzerő (Magnetism), Jacob létrája (Jacob’s Ladder), De a maga korában (At your Age), Josephine múltja (A Woman With a Past).
     
    Fitzgerald az évekig tartó, egyetlen mámoros estély forgatagában is mindenkinél előbb érezte meg a közeledő vihart, a leselkedő végzetet. Élte, látta, megírta és intette a kort. Újra címekkel: Azok a szomorú fiatalok (All the Sad Young Men) a novelláskötetének címe, és az új regényéé: Szépek és átkozottak (The beautiful and the Damned). De akkor még a valóság arányai eltorzultak: „Még a hó sem volt valódi a húszas években. Ha azt akartuk, hogy ne legyen hó, csak fizetnünk kellett.” Kölcsönkapott idő volt mindenképpen: a felső tízezer a nagyhercegek gondtalanságával és a kóristalányok léhaságával ütötte agyon az időt. Akkora bőségben forgott a dollár, hogy nem aggódtak, ha pillanatnyilag elfogyott a pénzük. Lehetetlennek látszott, hogy másnapra ne szerezzenek. De mire a húszas évek lángja ellobogott, Fitzgeraldban is kihunyt az ifjúság. Befelé fordult, s mint a vak, aki a többi érzékszervét fejleszti az elveszett szeme világa pótlására, ő is új értékeket keresgélt az elveszettek vagy elvetettek helyébe – és magyarázatot a bukásra. S a gazdasági válság pillanatnyi kijózanodásában sokan hazasietnek Amerikába: Fitzgeraldék is visszatérnek (részben Zelda betegsége miatt). Hajójuk New York felé közeledik, és az Elveszet városom-ban (My Lost City) Scott felidézi, mit jelentett számára valaha New York. Amikor a város vasbeton, üveg- és acélrengetege magába szippantotta a fiatal írót, Fitzgerald ámult a frissen épült Woolworth áruház rózsaszínű, égbe nyúló tornyán, és üvölteni szeretett volna a boldogságtól: tudta, hogy mindent megkapott, és ilyen boldog nem lesz többé soha. A válság alatt New York (és Amerika) varázsa elveszett: kihalt és komor, mint egy romváros. Az Empire State Building tetejéről nézegeti a várost, és megérti a titkot, melyet a gondtalan években sohasem gyanítottak. New York (és Amerika) nem az egész világmindenség, mint hitték: határai vannak minden irányban, lehetőségei nem korlátlanok.
     
    Írói művészete magaslatára Fitzgerald 29 éves korában érkezett A nagy Gatsby-vel, 1925-ben. Megjelenése után 15 évvel ismerte fel, hogy többi regényének a megírásával egy percre sem lett volna szabad ellankadnia. Mert a tékozló évtized után, a harmincas évekre már nemcsak a világról tűntek el illúziói, hanem önmagáról is. Emberi nagyságot már nem várt el magától – tudta, hogy roncs. Az új évtizednek nem lehet példaképe, csak intő példája, de az talán még lehet. Valódi énje keresése közben rombolta addigi képmásait, a hamis értékeket: így hullt el Basil Duke Lee, Amory Blaine, Anthony Patch, Dick Diver. Férfikora botlásait könyörtelen ítélettel tárta fel írásai egész sora. Az alkoholbeteg (An Alcoholic Case), Az elfuserált évtized (The Lost Decade) és Finnegan finanszírozása (Financing Finnegan) a józan Fitzgerald borzadását mutatja, élete mélypontjára tekintve. Félt, hogy még rosszabb is következhet: önmaga számára figyelmeztetőül írta Hollywoodban az elaljasult Pat Hobbyról szóló történeteket. Nem szabad, hogy valaha idáig süllyedjen.
     
    A húszas évek ifjú nemzedéke vállára vette, a negyvenes évek kritikusai tanulmányköteteket és cikkek százait írták munkáiról, az ötvenes évek diákjai kötelező olvasmányként vizsgáztak műveiből középiskolákban és egyetemeken. (Manapság újabb, sokadik reneszánszát éli az USA-ban és szerte a világon – Magyarországon sajnos nem. Minden sorát, szavát, gondolatát elemzik, kommentálják. Műveiből „divat” PhD és nagydoktori disszertációkat írni. – A szerk. megj.). 
     
    Egy évtizeddel halála után Stephen Vincent Benét világosan látta maradandóságát: „Nos, uraim, most már levehetik kalapjukat. Ez már nem egy élet legendája – ez a művész dicsősége; s azt hiszem, nem tévedek: századunk egyik legbiztosabban megalapozott hírneve Fitzgerald.”
    Show book
  • Trimalchio lakomája - cover

    Trimalchio lakomája

    Petronius

    • 0
    • 0
    • 0
    Petronius Arbiter, a római nagyúr. Nero császár (54-68) főudvarmestere, a finom ízlés igazi művésze, – elegantiarum arbiter, amint korában szellemes szójátékkal nevezték, – hatalmas és változatos korképben örökítette meg kora társadalmának félszegségeit. Ez a műve, a Satiricon, csak töredékesen maradt ránk, de szerencsére, egy nagyobb összefüggő töredék, a Trimalchio lakomája, fogalmat ad az egész egykori elevenségéről és tarkaságáról. Trimalchio a megtollasodott kereskedő műveletlen típusa, kissé a nagyzoló Nero torzképe is, – vendégei a kisváros jellegzetes alakjai, beszélgetéseik, babonáik, durvaságaik. kedélyes tréfáik örök emberi ízeket idéznek. A lakoma ételsora az ókori szakácsművészet káprázatos fogásait és finomságait tornyozza a mai olvasó elé, aki bizonyára visszafojtott lélegzettel mohó izgalommal szürcsöli majd az ókori írói művészetnek ezeket az őseredeti ízeit és múlhatatlan zamatait.  
     Révay József fordítása.
    Show book
  • Utazások a szkriptóriumban - cover

    Utazások a szkriptóriumban

    Paul Auster

    • 0
    • 0
    • 0
    Paul Auster életműsorozatEgy öregember ébred egy idegen szobában. Nem tudunk róla semmit, nevezzük Mr. Blanknak. Ő sem tud magáról semmit. Nem tudja, hol van, hogyan került oda. Az asztalon talált maréknyi tárgyból, fényképekből, papírokból próbálja kitalálni, kicsoda és mi történik vele. Mr. Blank kétségbeesetten igyekszik összerakni élete kirakósát, mert sejti, hogy ha ma nem végez, a következő nap kezdheti elölről.A regény Auster írásainak minden jegyét magán viseli: rejtélyes szövegek, amorf identitások, titokzatos múlt. A lecsupaszított történet szinte tanmesének érződik - amelynek tanulsága ránk is érvényes.„Auster az egyik legelegánsabb intellektusú írónk.”THE WASHINGTON POST BOOK WORLD„Tiszteletadás a történetekben rejlő transzcendencia előtt.”BOOKLIST„Auster hihetetlen tehetségesen alkot olyan világokat, melyek egyszerre fantasztikusak és hihetőek.”SAN FRANCISCO CHRONICLE
    Show book
  • Vörös és fekete - cover

    Vörös és fekete

    Stendhal Stendhal

    • 0
    • 0
    • 0
    Stendhal palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes, olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét.A Vörös és fekete főszereplője Julien Sorel, a szegény sorból származó, becsvágyó fiatalember, aki tudatosan egyházi pályára készül, de nem vallási meggyőződésből, sokkal inkább érvényesülési vágytól vezérelve. A történet magvát Sorel szerelmei és lelki vívódása adja.
    Show book
  • Akli Miklós - cover

    Akli Miklós

    Mikszáth Kálmán

    • 0
    • 0
    • 0
    Madame Szilvássy bécsi leánynevelő intézetében csütörtökre estek a kimenőnapok. Hogy várta ezeket a vidám délutánokat Kovács Ilonka, vagy ahogyan társnői nevezték: a kis Búzavirág! Pedig hosszú éveken keresztül csak egyetlen igazi látógatója akadt: Akli Miklós úr, császári és királyi udvari mulattató. Ilonka a kedves látógatót eleinte „Akli papának” szólította, de ahogy teltek az évek, Búzavirágból szép sudár nagylány lett, aki már csak „Klipi-Lipi”-nek becézi fiatal pártfogóját…
    Show book
  • Egy asszony élete - cover

    Egy asszony élete

    Guy de Maupassant

    • 0
    • 0
    • 0
    Guy de Maupassant (1850–1893) a XIX. század népszerű francia írója, számos novellát, regényt, színdarabot, és mesét írt. E regényében a nemesi származású Jeanne életét kísérhetjük végig: a boldog, romantikus leány, hogy változik meg évek alatt kiábrándult, szenilis idős asszonnyá.
    „Édes, szabad élet várt most Jeanne-ra. Olvasott, álmodozott és magányosan kóborolt a környéken. Lassan imbolygott az utakon, gondolatai álomvilágába veszve; máskor meg kis szökkenésekkel futott le a parányi, tekergő völgyekbe - körülötte mint aranyhímes püspöki palást borult a dombokra a fürtös zanót cserjéinek gyapjas virága. Az erős, édes szag felforrt a tüzelő fényben, megrészegítette, mint az illatos bor; a partra verődő hullámok távoli zajában őt magát is valamilyen ismeretlen hullámzás ringatta.Néha bágyadtan végigfeküdt egy domboldal sűrű füvén, és néha - amikor a völgykanyarulatban, a tölcsérszerűen összeérő, gyepes lejtők mögött hirtelen meglátta a kék tenger napfényben szikrázó háromszögét, a távolban egy vitorlát - féktelen öröm kapta el, mintha a felette lebegő boldogság közelítette volna meg titokzatosan. A tiszta táj gyengéd szépsége, a kerek láthatár nyugalma megszerettette vele a magányt. És oly sokáig ült egy-egy dombtetőn, hogy a kis mezei nyulak már ott ugráltak a lába előtt.”
    Show book